Frida
Fridát, Ózdon van Érdeklödni: Kovács Katánál a 0630/433-4858, dikuszka@gmail.com Ildikó
Date: 11/25/2010
Másfél hónapja a cigánysorról kihoztam egy sánta, maciszerű kutyalányt, Fridát, talán emlékeztek is rá. Ő az a kb. 7 hónapos kölyöklány, aki nagyon szép, igazi kis gyönyörűség, azonban egyik lába sérülés miatt nem mozog, csak lóg (ez a mozgásban egyáltalán nem akad...tovább »ályozza), ám ettől nagyobb probléma, hogy más kutyákkal nem jön ki, nehéz természet, aki csak arra vágyik, hogy ŐT szeressék, vele foglalkozzanak. Nálam már végképp nem fér el, elvittem ideiglenesbe, de ott napokon belül ráuntak. Átkerült egy másik ismerőshöz, itt Ózdon belül, de ott már három befogadott kutya van, akik már teljesen kikészültek Frida önző viselkedésétől, és az egyik kutyus már hazamenni sem mer. Pedig Frida nem rossz, csak szeretetre vágyik, figyelemre, játékra és gondoskodásra, egy olyan ház udvarán, ahol egyedüli kutya lehet. Azonban most már nagyon égetővé vált a helyzet, jelenlegi helyén nem maradhat, hozzám nem jöhet, senki sem vállalja, én pedig nem tudom, most mit lehetne tenni. Mikor kihoztam a cigánysorról, megígértem neki, hogy boldog lesz, kérlek, segítsetek valóra váltani az ígéretet... Kérlek, segítsetek megtalálni azt az embert, aki tudná szeretni Fridát, a sánta macilányt... Érdeklődni lehet utána jelenlegi befogadónál,
bleki
Bleki, Győrben van Érdeklődni: Tel: 30/226-2341
Date: 08/26/2010
Bleki, a 8 éves rottweiler fiú sürgősen új helyet keres, költözés miatt, lehetőleg kertes házban.
Jó természetű, barátságos, egészséges, ápolt, más kutyákkal jól kijön és jó házőrző.
Cimpa
Cimpa, Kunszentmiklóson van Érdeklödni: 06303279750
Date: 05/10/2011
Cimpa, 2-4 év közötti barátságos szuka, április 14-e óta van a kunszentmiklósi gyepmesteri telepen. Ideje lejárt, SOS elhelyezést szeretne!
Diósdi kutya
Sugár Mihály: 06202607598 Szeifert Andrea: 06309311914
Date: 01/05/2011
A képen látható kutya 2010. december első felében költözött be társasházaink területére.
3-5 éves, jól megtermett kan kutya. Nyakörvet visel; chip vagy egyéb azonosító nincs.
Nagyon barátságos, jól nevelt;a parancsszavakat érti. Szereti a gyerekeket, de tud problémát okoz, hogy ki-be jár,mivel a kert nyitott.
Hosszú szőrű, fekete, de a lábai és a farka fehér; a farán is van egy fehér folt. Leginkább egy újfundlandira emlékeztet, de nem fajtatiszta. Vélhetőleg kirakták.
Pumi-mix
pumi-mix Nagykátán van Érdeklödni:06303505656
Date: 06/14/2011
Bántalmazott pumi-mix?-szuka kutyus sos ideiglenes befogadót keres Nagykátán!!!!!!
Tegnap egy hölgy hazavitte, miután valaki láncra verve húzta-vonta biciglivel az utcán, és jól megverték, emiatt kicsit sántít. A saját kutyája bántja,így mennie kell 2 napon belül. Több menhelyet hívott,senki nem vállaja, így jobb híján a nagykátai sintér megy érte holnap után, tudjuk, mi lesz ott a sora. Nagyon kedves, bartásgos fiatal megszeppent kislány, ha valaki tudná őt ideiglenesen vállani, hogy ne egy sintértelepen érjen véget eddig sem szép élete, hívja a hölgyet:06303505656, konczmarta@gmail.com SOS MIELŐTT ELVISZI A SINTÉR!!!!! Közvetítem a segítségkérést, bárki tud segíteni, kérem a fenti elérehtőséget keresse,mert én nem vagyok kapcsolatban vele
Eperke
Eperke S.O.S. Nov 18-ig! 70/639-4721
Date: 11/17/2011
S.O.S! Nov. 18-ig van időnk!!!! Ez a kutyus altatás elől menekült a gyepiről-és szinte azonnal gazdisodott. Napokon belül kiderült, hogy előélete miatt annyira szorong, hogy a saját farkát és lábát rágcsálja. Olyan gazdit keresünk számára, akinek egyedüli kutyusa lehetne, és aki inger gazdag környezetet, sok figyelmet tud biztosítani neki- aki türelemmel rehabilitálná. PÉNTEKIG(nov. 18-ig) van időnk, jelenlegi gazdija elutazik, Eperke pedig NEM MEHET menhelyre mert a rácsok mögött amúgy is sebzett lelke teljesen kikészül és folytatódik a rágcsa... Így, ha nem lesz péntekig gazdája, rá sajnos a hét végén biztosan altatás vár... Fiatal kislány, oltva, chipezve és emberekkel rendkívül barátságosan-kifogyhatatlan szeretetéhséggel várja megmentő angyalát. 70/639-4721
kuvaszok
kuvaszok Aki védené őket: 06-30-931-2120
Date: 01/21/2011
Altatással fenyegetett kutyák gazdát keresnek.
Telepörzők voltak eddig, de a telepet bezárták.
Ellátásuk nem mindenkinek jelent kötelezettséget, ezért az a pár ember
próbálja védeni, akik kutyaszeretők.
Kiskutyaként kerültek (bedobottként) a telepre.
Fiatal, kb. 3 éves, kan, Kuvasz keverék kutyák. Jó házörzők.
Aki védené őket: 06-30-931-2120 ,
de van aki altatná, ezért s.o.s új gazdát
vagy ideiglenes elhelyezési lehetőséget kérnek számukra.
Oltottak, féreghajtottak, egészségesek.
Bertalan
BERTALAN Pápán van Érdeklödni: 06-30-577-0234
Date: 12/08/2010
BERTALAN egy kimondottan nagytestű,4-5 éves kan kutya.
Talán labrador keverék.
S.O.S gazdit keres,altatás fenyegeti!!!
Egy falu szélén dobták ki,egy hétig riogatta a falusiakat,aztán a 10 éves lányom szépen megfogta,de eltenni nem tudjuk.Nagyon jó házőrző,de normális kutya, gyerekekkel is jó a kapcsolata,pórázon is gyönyörűen sétál. Szuka kutyákkal normális,kankutyára nem teszteltük. Tekintélyt parancsoló a mérete és a viselkedése is. Bármilyen megoldás érdekel-jelenleg egy lakatlan háznál van kikötve,de csak pár napig lehet ott is!!Telepőrzésre is kiváló lenne
Maci
Maci Érdeklődni lehet: 06-20/991-4386
Date: 01/01/2008
SOS szerető és felelős gazdit keres a mellékelt képeken látható csupaszív, játékos Maci nevű kutyu, ugyanis a gazdáinak költözés miatt meg kell válniuk tőle.
5 éves belga és németjuhász keverék kan kutya.
Barátságos gyerekekkel, felnőttekkel, kutyákkal és macskákkal egyaránt, de jelez ha idegen jön.
Eddig kertben élt (Budapesten), és kertes házba is ajánlják.
Sürgős! A gazdái bármikor elköltözhetnek, aztán ki tudja mi lesz vele!
S.O.S. Komondor kan
A Veszprémi gyepmesteri telepen van. Tel: 20/288-3728 vagy 20/368-0744
Date: 01/11/2011
Nagyon szép küllemű, jó idegrendszerű 1 év körüli, komondor kan kutya a veszprémi gyepmesteri telepen. Igazi kuriózum az ilyen kutya, hungarikumnak van minősítve a fajta. Területőrző tulajdonságai kiválóak, hűséges, okos állat. Ezen a telepen mégis altatás várja. Sürgősen keresünk neki felelős, jó gazdát. További információ: 20/288-3728 vagy 20/368-0744