Akik már nincsenek velünk

SZÍVÁRVÁNYHÍD
Egy híd köti össze a földet az Éggel,
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogóan ível
földig érő tarka ívvel.
Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek,
örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissítő.
Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül
Az agg, megtört állatok
itt lesznek újra fiatalok,
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.
Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap,
míg el nem jő a pillanat.
Most hirtelen abbahagyja:
- orra tágul, füle feláll;
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd, megjött a gazdi!-
S hogy megérzett és meglátott,
hozzád rohan a barátod,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
és indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország.
/Ismeretlen szerző/