Zénó
Zénó 2 év körüli kan kutyus, fekete labrador papától, argentin dog mamától. 2008. októberében a XI. ker.-ben találtuk nyakörv nélkül (akkori gazdi jelentkezett, csak éppen nem tartott rá igényt..) 2 hónapig ideiglenes gazdiként szerető, megbízható embert kerestünk Zénónak. Akadt is bőven jelentkező, kiválasztottunk egy embert aki lovardában, lovakkal dolgozott gondolván, hogy állat szerető ember lévén, bizonyára szerető gazdája lesz ennek a jóravaló, kedves kutyusnak. Ennek még 1 éve sincs! Időközönként hívtuk az új gazdit, érdeklődtünk Zénó hogyléte felől, párszor még voltunk is náluk csak hogy tudjuk, jól van. Gazdája tavasszal mondta, hogy elköltöznek, és természetesen jelentkezik majd az új címmel. Azóta nem hallottunk felőle viszont Zénót 5 napja fogták be a XVII. kerületben és jelenleg az Illatos úton van!! Csonttá soványodva, félve, koszosan, piszkosan találtak rá, feltehetőleg már több hete kóborolhatott!! Minket a chip alapján találtak meg, ugyanis a "drága gazdi" még arra sem volt képes, hogy a saját nevére írassa és természetesen felszívódott, semmilyen úton módon nem sikerült megtalálnunk vagy elérnünk Őt!
Most ismét szerető, gondoskodó gazdit keresünk neki! Nagyon kedves, szeretetreméltó, játékos kutya. Emberekkel, kutyákkal egyaránt barátságos, szereti a gyerekeket. Oltva, chip-ezve várja új otthonát, ahol remélhetően a kellő gondoskodással és figyelemmel törődnek majd Vele, úgy ahogy megérdemelné végre!!
A fotók még akkor készültek, mielőtt örökbe adtuk volna de megfelelő táplálással, sok-sok szeretettel és egy kiadós fürdéssel ismét az a csupa szív, ragaszkodó Zénó lesz, aki mellettünk is volt!
|
Date: 11/25/2008
Owner: Nagyfügedi Kamilla
Size: 24 items
|