1992. július 1-én születtem, Németországban. 3 hónapos voltam, amikor Magyarországra érkeztem, az Anyukámhoz. Olyan picike voltam, hogy az első éjszakákat egy kis cipősdobozban aludtam át, mert az Anyu félt, hogy összenyom.
Sokat játszottam az anyukámmal és a tesóimmal. Volt egy nagy szerelmem, a Pampi. Sajnos ő elköltözött, és soha nem tudtam úgy szeretni mást, mint őt...
Sok haverom volt a téren - a legjobb már itt van velem.
Anyukám nem akart többé kutyust, nem tudott vigasztalódni - és látom, még most is sokszor sír, amikor rám gondol... De több, mint egy év gyász után úgy döntött, hogy befogad egy kutyit, aki menhelyre ment volna. Néhány hónap múlva pedig meglátott egy gazdátlan kiskutyát és őt is hazahozta. Így most két kistesóm is van otthon, akiket tudom, hogy nagyon szeret az anyukám, de a szívében mindig én leszek az első helyen. Én pedig örülök neki, hogy van, aki vigyáz az Anyura lent, a Földön is. Ha pedig eljön az ideje, mindannyian együtt leszünk - itt fent.
Életemben nem voltam beteges, de sajnos egy alamuszi betegség rövid idő alatt elvitt. A 14. szülinapomat már nem tudtuk megünnepelni...
Most a földi maradványaim egy kis úrnában vannak, az anyukám szobájában...
”Ne szégyelld te azt,
hogy szereted az állatokat.
Ne röstelled, ha egy kutya
közelebb van a lelkedhez,
mint a legtöbb ember,
akit személyesen ismersz."
Márai Sándor
"Te közelről látod az összes csillagot és álmokkal játszhatsz mindet megkapod, s bárhol vársz, bárhol jársz, tőlem messze hiába élsz, hiszem hogy a fényünk egyszer összeérhet még..."
